Karanténhotel után üdüléssel várja a külföldi turistákat Thaiföld

A koronavírus-járványt sikeresen kezelő délkelet-ázsiai ország fokozatosan megnyitja határait a külföldi turisták előtt – hangzott el a Thai Idegenforgalmi Hivatal és az Aviareps közös online rendezvényén.
 
A 65 millió lakosú országban összesen eddig száznál is kevesebb áldozatot követelt a járvány, a napi új fertőzöttek száma is száz alatt marad – mondta el bevezetőjében Tóth Attila, az Aviapreps magyarországi ügyvezetője.
A sikeres védekezés kulcsa a jóformán teljes körű bezárkózás volt, az utóbbi egy év során csak a helyiek és a Thaiföldön élő külföldiek kereshették fel az üdülőhelyeket. Lezárások ugyanakkor nincsenek, az éttermek, szállodák, üzletek jelentős része működik.



A kedvező járványügyi helyzetet kihasználva bejelentették, hogy immár újra várják Thaiföldön a külföldi turistákat. Amint azt Ali Marzouki, a Thai Idegenforgalmi Hivatal prágai regionális irodájának munkatársa elmondta, akár néhány nap alatt elintézhetők azok a formaságok, amelyek után bárki újra élvezheti a napsütést valamelyik thai üdülőhelyen.
Az utazókat ún. Escape csomagok foglalására biztatják: ezek tartalmazzák a 7, illetve 10 napos (oltottak részére 7 nap, negatív teszttel rendelkezőknek 10 nap) kötelező szállodai karanténelhelyezést, majd ezt követően egy 10-20 napos üdülést az ország különböző részein.
Ezek a csomagok már ezer eurós ár környékén elérhetők reggelis ellátással. Mint elhangzott, jelenleg rendkívül vonzó áron kínálják szolgáltatásaikat a helyi szállodák és más turisztikai szolgáltatók, ráadásul az euró kedvező áron váltható át bahtra.



Maximum 45 napos tartózkodás esetén vízumra sincs szükség, tudtuk meg, Covid-19-biztosításra viszont igen – ez lehet magyar vagy thai biztosítás –, a repjegyfoglalás visszaigazolása után már csak egy friss negatív koronavírusteszt-eredmény kell, és az illető indulhat is a repülőtérre.
Közben februárban Thaiföldön is megindult a lakosság oltása, elsőként az egészségügyi dolgozók, majd a turizmusban foglalkoztatottak kerülnek sorra. Az a terv, hogy szeptemberre a lakosság nagy részét beoltsák. Október 1-jétől a beoltott turisták számára előírt karanténkötelezettséget is eltörlik.
 
(turizmus.com)