Hihetetlen India: körutazás Indiában (2. rész)

A körutazás szinte teljes betekintést nyújt India vallásaiba, kultúrájába, népeinek életébe, műemlékeinek gazdag tárházába.
 
A KéK Travel kiemelt ajánlata az 1000 út utazási iroda katalógusából.
 
Kilencedik nap: Agra - Fatehpur Sikri - Jaipur
Először a z Agrától 40 kilométerre található, Akbar sah idejében épült egykori uralkodói székhelyet, a Fatehpur Sikrit nézzük meg. Ezt követi a Divan-i-Khász egykori épülete, az Ötemeletes palota, majd a Panch Mahal, Szalim Csiszti sírja, és a Dzsama Maszdzsid mecset, az akkori világ legnagyobb mecsete. Késő délután érkezünk Jaipurba, Rajasthan állam fővárosába, ahol az éjszakát töltjük.



Tízedik nap: Jaipur
Reggeli után utazás a Jaipurtól 11 kilométerre fekvő Amber erődhöz, ahova elefántháton jutunk fel. Az erőd megtekintése után felkeressük Jaipurban a Városi palotát és Múzeumot, megnézzük a Szelek Palotáját, valamint a Jantar Mantar obszervatóriumot. A program végeztével szabadidő, majd utazás a szálláshelyre. Vacsora és szállás Jaipurban.

 

Tizenegyedik nap: Jaipur - Jodhpur
Reggel folytatjuk tovább az utazásunkat a Rao Jodha által 1459-ban alapított Jodhpurba, a Thar sivatag szélén álló kék városba. A város a Delhit Gujarattal összekötő fontos kereskedelmi útvonal mentén fekszik. Érkezés után szabadprogram, majd vacsora és éjszaka a szállodában.



Tizenkettedik nap: Jodhpur - Udaipur
Reggeli után kezdődik a városnéző programunk, először a település fölött 122 méterrel magasodó, hatalmas Mehrangarh erődöt keressük fel. A 36 méter magas és 21 méter széles falak mögött csodálatos paloták és kertek, a maharadzsák régi életének elbűvölő emlékei találhatók. Következő látványosságunk Jodhpurban a Jaswant Thada, a II. Jaswant Singh maharadzsa emlékére épített fehér márvány mauzóleum. Útközben Udaipur felé megállunk a Jain templomnál is. Késő délután érkezünk Udaipurba, India egyik legromantikusabb helyére, a „tavak és paloták” városába, ahol a következő két éjszakát töltjük.



Tizenharmadik nap: Udaipur
Napi programunkat a Pichola-tó keleti partján álló Városi palotában és a Múzeumban kezdjük. Következő programunk a Jagdish hindu templom megtekintése lesz. Az 1651-ben készült templom az indoárja építészet egyik legszebb emléke. majd a nap zárásaként teszünk egy csónaktúrát a Pichola tavon.

Tizennegyedik nap: Udaipur - Mumbai
Reggeli után transzfer a repülőtérre, utazás Mumbaiba, az Arab-tenger partján fekvő, egykori halászfaluból metropolisszá vált városba. Előbb a portugál, majd az angol gyarmatosítók uralma alá került a város, mára a felhőkarcolók között álló viktoriánus épületek emlékeztetnek a gyarmati időkre. Munbay nem csak a nyüzsgő életéről, zajos bazárjairól, vásárlási lehetőségeiről híres, hanem itt található a híres indiai filmgyártás, Bollywood központja is. Érkezés után transzfer a szállodába.

 
 
Tizenötödik nap: Mumbai
Reggeli után az UNESCO világörökség részét képező, a leggyönyörűbb Siva szobrokat rejtő Elefántbarlangokat keressük fel. Majd megismerkedünk a világ legjobb logisztikai hálózatával a híres Dabbavala ételszállítóival, akik naponta 200 000 adag ebédet szállítanak ki. A nap folyamán megnézzük a híres viktoriánus pályaudvart, a Victoria Terminust, India kapuját, majd a Királynő nyakékének is nevezet híres tengerparti sétányt és utat.
 
Tizenhatodik nap: Mumbai - Budapest
Kora reggel transzfer a repülőtérre, majd megkezdjük az utazásunkat Budapestre, átszállással.



A körút során meglátogatott UNESCO Világörökségi helyszínek:
Taj Mahal (Agra), Qutab minaret (Delhi), Khajuraho templomai, Elefántbarlangok (Mumbai), Jantar Mantar (Jaipur), Victoria Terminus (Mumbai), Rádzsasztán hegyi erődítményei, Fatehpur Sikri
 
Fotók: Richard Mcall/ Pixabay// Hitesh Sharma/ Pixabay// Richard Mcall/ Pixabay// D Mz/ Pixabay// Walkerssk/ Pixabay// Bishnu Sarangi/ Pixabay
 
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
 
(1000 út utazási iroda)