A mesés Indokína (1. rész)

Ismerje meg Vietnám, Laosz és Kambodzsa csodáit!

A KéK Travel kiemelt ajánlata a Proko Travel utazási iroda katalógusából.

Első nap: Budapest - Vietnám - Saigon
Átszállással utazás Vietnám legnagyobb városába, Saigonba. Éjszaka a repülőn.


 
Második nap: Saigon
Megérkezés után transzfer a szállodába. Hajdanán, amikor még két részből állt az ország, Saigon volt a fővárosa Dél-Vietnámnak. Egyesülés után Hanoi lett a főváros, de Saigon – mai nevén Ho Chi Minh város – továbbra is fontos kereskedelmi és gazdasági központ maradt. Megérkezés után buszos városnézésre indulunk: megtekintjük az egykori elnöki palotát, mely a háború ide­jén katonai főhadiszállás volt. Ezt követően lefényképezhetjük a Főposta épületét, a Notre Dame templomot, és sétálhatunk a Ben Thanh piacon. Szállás Saigonban.



Harmadik nap: Saigon - Mekong Delta
A Mekong folyó Kínában ered, keresztülfolyik Délkelet-Ázsián, és Saigon után ömlik a Dél-Kínai tengerbe. Ben Tre városkába érve a számunkra biztosított kishajóval járjuk be a vidéket. Hagyományos téglaégető kemencéket látunk, majd a Cai Son és Thanh Nhon csatornák mentén helyi családokat látogatunk meg, akik kókuszból készítenek változatos termékeket. Folytatjuk utunkat rizsföldeken át, ebédelünk egy helyi étteremben, majd a délután hátralévő részében ismét a csatornákon hajózva nézünk meg egy rizsfeldolgozó manufaktúrát.



Negyedik nap: Saigon - Hanoi
Reggeli után transzfer a repülőtérre, utazás Hanoiba. Transzfer a szállodába, majd délután városnézés Hanoiban: Ho Chi Minh mauzóleum, Egyoszlopos Pagoda, Irodalom Temploma, mely az ország első egyeteme volt. Délután az Etnológiai Múzeumban teszünk látogatást, mely Vietnám történelmének relikviáit mutatja be. Este vacsora egy helyi étteremben, szállás Hanoiban.



Ötödik nap: Hanoi - Halong Bay
Ezen a napon a világörökségi listán szereplő Halong-öbölhöz buszozunk. A Dél- Kínai tenger északi részén található ez a káprázatos hely. Elfoglaljuk a kabinunkat és kihajózunk az 1500 négyzetkilométeres öbölbe. Fantasztikus sziklák között halad a vitorlás: leírhatatlan látvány a több mint 3000 szikla, amelyeket zöld növényzet borít. A nap során lesz lehetőség fürdésre is, az ebédet és a vacsorát a hajón szolgálják fel. Este felejthetetlen élmény a naplemente látványa a tengeren, szállás a hajón.



Hatodik nap: Halong - Hanoi - Luang Prabang
A csodás napfelkelte után folytatjuk a hajózást a meseszép sziklák között. Visszatérünk a kikötőbe, majd transzfer a repülőtérre – Laosz leghíresebb városába, Luang Prabangba utazunk.



Hetedik nap: Luang Prabang - Pak Ou
Reggel hajóval indulunk a Mekong-folyón a Pak Ou barlanghoz; a barlang egy csodaszép mészkősziklában található a Mekong és az Ou folyók torkolatával szemben. A két nagy barlangban több ezer Buddha szobor található. Továbbhajózva láthatunk halászhálókat és halcsapdákat, majd megállunk Ban Muang Keo faluban, ahol meglátogatunk egy hagyományos whiskey lepárlót.
Délután visszatérünk Luang Prabangba, majd felmegyünk a város feletti hegyre. A hegy tetején egy aranyozott sztupa található. Itt a meseszép naplementében gyönyörködhetünk, miközben letekintünk a városra és a Mekong folyóra. Innen az éjszakai piacra megyünk, ahol többek közt megtalálhatóak a helyi, merített technikával készült textíliák, melyeket a környező hegyi falvak lakosai hoznak a városba. Este térünk vissza a szállásunkra.


 
Fotók: doviliux/ Pixabay// Quang Nguyen/ Pixabay// mzsolutions/ Pixabay// Olivier Polome-Pengthong/ Pixabay// Sasin Tipchai/ Pixabay// Thomas G./ Pixabay // Erik Karits/ Pixabay// IronyMerony/ Pixabay
 
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
 
(Proko Travel utazási iroda)