Napfényes szigetek: Tasmania, Ausztrália

Tündöklően kék tenger, szertelenül csiklandozó napfény, kaland és egzotikum: sorba vettük a földkerekség turisztikai szempontból legvonzóbb szigeteit!

Az ausztrál kontinenstől délkeletre, mintegy 200 kilométerre fekvő Tasmania nem tartozik a Magyarországról könnyen elérhető desztinációk közé, de mindenképpen megéri az utazást. A mindössze félmillió lakossal rendelkező sziget területe 68 000 négyzetkilométer, amelynek 40 százaléka védettség alatt álló természeti terület, egyötöde pedig világörökségi védelmet élvez. Amint az a fentiekből is kitetszik, Tasmánia legfőképpen természeti szépségeivel hódít: nem kevesebb, mint 19 nemzeti park található a szigeten.


 
Tasmania fővárosa, Hobart 200 ezres lakosságával a sziget legnépesebb települése. Itt koncentrálódik a turisztikai forgalom jelentős része. A látogatók a város hangulata mellett elsősorban a helyi gasztronómiát szokták kiemelni: a farmokról származó, friss, magas minőségű nyersanyagoknak köszönhetően valamennyi étterem kiváló fogásokat kínál, a helyi borok pedig világszerte ismertek és elismertek.



A természetjárók számára a sziget nyugati része hihetetlen kincseket tartogat. Ez a terület érintetlen vadon, amelyet tisztavizű folyók, méltóságteljes hegyek és sűrű erdők tagolnak, emberi kéz alkotta épületek és települések még ma is csak elszórva találhatók a régióban. Tasmania nem csak a túrázókat kényezteti el, de a tenger szerelmeseit is nagyszerű strandok várják a keleti parton, amelyek közül a legnépszerűbb Bruny Island, a Freycinet Nemzeti Park és a Bay of Fires.


 

Fotók: PixbayBlade/ Pixabay// PixbayBlade/ Pixabay// PixbayBlade/ Pixabay// Engelbrekt/ Pixabay
 
(a Travel Pulse nyomán)