Ausztrália enyhít az utazási korlátozásokon

A koronavírus-világjárvány másfél évvel korábbi kitörése óta Ausztrália hétfőn enyhített először az utazási korlátozásokon, engedélyezve egyes beoltottak számára, hogy szabadon utazhassanak.
 
Másfél évvel a világ egyik legszigorúbb határátlépési korlátozásának a bevezetése után, amely egyes kivételes esetektől eltekintve megtiltotta az ausztrál állampolgároknak a külföldről történő beutazást, illetve az ország elhagyását, a Victoria, Új-Dél-Wales államokban és Canberrában élő ausztrálok milliói utazhatnak szabadon.
A külügyminisztérium adatai szerint mintegy 47 ezer ember kíván visszatérni Ausztráliába.



A beoltatlanok továbbra is karanténba kerülnek, illetve negatív Covid-tesztet kell felmutatniuk.
A sydneyi volt az első ausztráliai repülőtér, amely bejelentette, hogy hétfőn megnyílik, mert Új-Dél-Wales állam az első, ahol a 16 év feletti lakossága 80 százaléka megkapta a védőoltás mindkét adagját. A melbourni és a canberrai repülőtér hétfőn szintén megnyitott, mivel Victoria állam és az Ausztráliai Fővárosi Terület is elérte az átoltási célkitűzést.



Sydneybe hétfőn 16 nemzetközi járat érkezik és onnan 14 indul. Melbourne-ből öt-öt nemzetközi járat indul, illetve érkezik. A canberrai repülőtér egyelőre nem fogad és nem indít nemzetközi járatokat.
Elsőként az ausztráliai állandó lakosok és állampolgárok léphetnek be szabadon az országba. A szakképzett dolgozók és a diákvízummal utazók előnyben részesülnek a külföldi turistákkal szemben. A kormány várakozása szerint az év végéig a külföldi turisták is visszatérhetnek az országba. Az új-zélandi állampolgárok hétfőtől, a szingapúriak november 21-től utazhatnak karantén nélkül Ausztráliába, három napnál nem régebbi negatív koronavírus-teszt, illetve oltási bizonyítvány birtokában.
Hétfőtől Thaiföld is enyhített a beutazási korlátozásokon, mintegy 60 ország - közöttük Kína, az Egyesült Államok és több európai ország, így Magyarország - állampolgárai léphetnek be karantén nélkül az országba, ahová már külföldi turisták százai érkeztek meg.
 
(MTI)