Nászút Egyiptomban

Afrika, homok, forróság, tengerpart, tevék és a piramisok – kell ennél több egy tökéletes nászúthoz?
 
Mivel a férjem, Feri mindenképp tengerpartra szeretett volna menni, én pedig egy közös fotót szerettem volna a Gízai piramisokkal, kompromisszumot kötöttünk, és Hurghadát választottuk úti célnak. A Jaz Aqumarine szállodát választottuk, all inclusive ellátással egy szeptember végi időpontban, amikor már egész kellemes a hőmérséklet Egyiptomban – csupán 36 C’. 
Úttörők voltunk, hiszen előtte Feri és én sem ültünk soha repülőn. Fantasztikus élmény volt, amikor a repülőgép a magasba emelkedett és megcsodálhattuk az éjszakai fényekben fürdő városokat. Apró pontokká zsugorodva, ahogy 10 000 méter magasba emelkedtünk.
Az idegenvezetőnk mindenben segített, a felmerülő kérdéseinkre készséggel válaszolt, mialatt a transzferre várakoztunk. Amikor aztán a reggeli órákban megérkeztünk a szállodába, az állunk is leesett a gyönyörűségtől.


 
Csodaszép épületek, kristálytiszta medencék, márvány és gránitlapok mindenütt, csupa pompa és csillogás. A szobánk átvétele után rögtön ki is próbáltuk az egyik medencét, miközben elszürcsöltük első koktélunkat.
Közel egy óra alatt körbesétáltuk a komplexumot, feltérképeztük a helyet. Közel 20 medence, sok-sok csúszda,  homokos tengerpart, minden este különböző műsor és óriási vendégszeretet várt minket. Már az is szervezést igényelt, hogy mikor melyik medencében fürödjünk, mikor melyik csúszdán csússzunk le, vagy mikor pihenjünk a hullámzó tengerben.
Mindemellé még beterveztünk néhány fakultatív programot is. Ilyen volt a kairói kirándulás, a hurghadai városnéző túra és a Szahara Park.
 
 
 
A 7 órás buszút után megérkezvén Kairóba, már tűkön ültünk, hogy láthassuk a piramisokat. Lenyűgöző látványt nyújtott, ahogy a több ezer éves kőtömbök a szemünk elé tárultak. Lehetőségünk volt tevegelni, így született meg az egyik kedvenc képünk.
A hurghadai városnézés során meglátogattunk egy papirusz múzeumot, illetve a mecsetet is megnézhettük kívülről és belülről egyaránt.
De a legnagyobb élményt a Szahara-túra jelentette. Ahogyan a sivatag közepén a quadokkal száguldoztunk, ahogyan felmásztuk egy hegy tetejére, hogy fentről is megcsodálhassuk a gyönyörű tájat.



Egy beduin falut is meglátogattunk, ahol szintén tevére pattantunk, majd megkóstoltuk a frissen sült lepényt is. Az este zárásaként pedig vízipipázva néztük végig a hastáncos lány gyönyörű táncát.
A legjobb döntés volt részünkről, hogy Egyiptomot választottuk nászutunk úti céljává. Rengeteg élménnyel gazdagodva tértünk haza és megfogadtuk, hogy az 5. házassági évfordulónkat ugyanitt ünnepeljük meg.
Ezúton is szeretném megköszönni a sok segítséget Pfliegel-Kerek Nórinak, és bízom benne, hogy jövőre a párizsi kirándulásunk során is hasonlóan gyönyörű élményeket szerzünk majd.

Balázs-Erdélyi Ildikó és Balázs Ferenc, nagyon elégedett nászutasok