Egyiptom ismeretlen arca (1. rész)

Más, mint a megszokott egyiptomi programok: az utazó szélesebb keresztmetszet kap a helyi kultúrából és történelemből.
 
A KéK Travel kiemelt ajánlata az 1000 Út utazási iroda katalógusából.
 
Első nap: Budapest – Kairó
Utazás Budapestről menetrend szerinti járattal Egyiptom fővárosába, Kairóba. Érkezés után transzfer a belvárosba, a szállás elfoglalása, majd vacsorázni indulunk. Egyiptomi klasszikusokat kóstolunk: kusharit, mely rizsből, tésztából, lencséből, csicseriborsóból és paradicsomszószból készül, illetve falafelt, vagyis csicseriborsó fasírtot. Hozzá frissen facsart mangó és guavadzsúsz jár. Esti sétánkon megszerezzük első impresszióinkat a város diplomatanegyedéről: kávéházak, teraszok, designer üzletek.


 
Második nap: Kairó iszlám negyede
Mai programunk az iszlám Kairó felfedezése! Iszlám Kairónak a modern városrészek megépülése előtti városrészt nevezzük, amelynek felfedezése több napot is igénybe vehet. A világon itt található a legtöbb középkori iszlám emlék; minaretek nyújtózkodnak az ég felé, tanúiként egy olyan kornak, amikor Kairó a Föld egyik leggazdagabb városa volt. Lépten-nyomon műemlékek ezreit láthatjuk, márványkutak, medreszék, mecsetek és mauzóleumok sorakoznak egymás mellett.


 
Egy izgalmas séta a középkorban: beduin ezüstékszerek a bazár mélyén, parfümárusok, hagyományos kézművesek, kávéházi felszerelések utcája, hímző- és varrónők. Rálátás a városra egy minaret tornyából, egy különc sorsú műgyűjtő házát keressük fel, megtekintjük a gyűjteményét, majd különböző kézműves workshopok látogatása. Este káprázatos dervisszertartás egy karavánszerájban.


 
Harmadik nap: Kairó belváros
A reggeli és a melengető, kardamomos kávé vagy szahlab után délelőtt elmegyünk a múzeumba, ahol az ókori idők mindennapjairól is képet kapunk. Ki volt Tutankhamon felesége? Milyen illatszert használtak a nők? Hogyan öltözködtek és milyen különbség volt úr és szolga között? Majd a város legjobb könyvesboltjában válogatunk, élvezzük a nyugodt ritmust: kiöltözött emberek, arab kávéházak, a gyönyörű Nílus, megállunk több panorámaponton. Felkeressük a Zamalek városrészt, mely Kairó elegáns negyede, és a Nílus folyón található Gezira-sziget északi részén fekszik – a stílusos Kairó, a kozmopolita és kreatív, polgári világ elemeivel körülvéve.


 
Negyedik nap: Kairó, kopt negyed
Ezen a napon a város kopt negyedét és templomait járjuk be. A fáraók időszakát követően Egyiptomban a kereszténység terjedt el, amely az 5. században elszakadt az ortodox egyháztól, ezáltal a koptok a vallás egy korai formáját tartották meg. Jelenleg a lakosság egytizede vallja magát kopt kereszténynek. Majd egy különös szigeten egy még különösebb múzeum, és a Nílus áradásának egykori fontos őrhelye, a nilométer következik. A nilométer egy kút Roda szigetén, melynek közepében egy nyolcszögletű oszlop áll. Az oszlopon lévő mértékek alapján olvasták le a Nílus vízállását, amelyet Kairóban naponta kihirdettek.


 
Megismerkedünk egy korabeli szent életével, és ellátogatunk a Szent Simon Sziklatemplomba. A templomnak nem csak a fekvése különleges, ugyanis a hegyben lévő barlangból alakították ki. Egy titkos, különleges kávézóban zárjuk a napot, ahol Núbia örökségével ismerkedhetünk meg. Este vonatra szállunk, kétszemélyes hálókocsikban Luxorba utazunk.


 
Fotók: Klaus Heller/ Pixabay// DEZALB/ Pixabay// ramonvermij/ Pixabay// David Mark/ Pixabay// Bernd/ Pixabay// DEZALB/ Pixabay// lapping/ Pixabay
 
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
 
(1000 Út utazási iroda)