„A mi nászutunk” (I. rész)

Ami azt illeti,…

…elég tanácstalanok voltunk. Annyiban voltunk biztosak, hogy szeretnénk nagyon szép tengerpartos helyre menni, sokat fürdeni, különböző nevezetességeket látogatni, és szimpatikus volna egy medence a szállodában is. Törekedünk arra, hogy Európán kívüli világot lássunk, mert kíváncsiak voltunk egy olyan világra, ami más, mint amiben élünk. Olyan országot akartunk választani, ahol másféle kultúrát ismerhetünk meg, ahol másfélék az emberek, ahol kiszakadhatunk a megszokott közegből, ahol valóban új élmények és hatások várnak ránk. Ám volt egy meghatározott költségkeret, amelyhez igazodnunk kellett, vagyis nem utazhattunk el nagyon messzire, csak közepesen messzire. A tengerhez pedig tényleg ragaszkodtunk.

 

A tanácstalanságunkat…

…Nórával, a KéK Travel irodavezetőjével osztottuk meg. Nóra számos lehetőséget ajánlott, több ország is terítékre került. Az előre rögzített időpont miatt nem lehetett könnyű dolga (tudtuk, hogy június 27-én tudunk utazni, és legfeljebb 8-9 napunk van a nászútra), de számos javaslattal állt elő. Célországokat, szállodákat ajánlott, sorra vettük az igényeinket és a lehetőségeket, átlapoztunk számos katalógust, majd végül azt az opciót választottuk ki, amit elsőre mutatott. A tenger, a látnivalók és a kulturális közeg mellett az is Egyiptom mellett szólt, hogy méltányos áron kínált all inclusive ellátást egy jónak ígérkező 5 csillagos szállodában. Sok volt a programlehetőség, volt magyar nyelvű idegenvezetés, ami elég vonzóvá tette ezt az utat. Remek ajánlatokat kaptunk, és bár mehettünk volna más országba is, végül az első javaslat győzött – így kerültünk Egyiptomba, egészen pontosan Hurghadába.


 

A Grand Resort…

…szállodát is a KéK irodavezetője ajánlotta, arra hivatkozva, hogy „innen mindig elégedetten térnek vissza az utazók”. Ez bizalomkeltő volt, mert úgy láttuk, hogy az utazási referens valóban törődik az utasokkal, az érdeklődése és a felelősségvállalása messze túlmutat az út értékesítésén. Kényelmi és időtakarékossági szempontból egyaránt fontos volt, hogy a teljes szervezést a KéK vállalta, a repülőjegy beszerzésétől a szállodai foglalásig, nekünk nem kellett sokat vesződni az előkészületekkel. Összesen kétszer jártunk bent Nóránál, a második alkalommal aláírtuk a papírokat és elintéztük az anyagiakat, mindent készen kaptunk – tényleg nem volt semmi más dolgunk.

 

Szerdán érkeztünk…

…Egyiptomba. Számomra már a repülés is élmény volt, az ennivaló is nagyon ízlett, és a légi utaskísérők is aranyosak voltak az Air Cairo járatán. Délután ötkor találkoztunk először Mohameddel, az idegenvezetők főnökével. Már az első találkozás során nyilvánvalóvá vált, hogy a programok jól meg vannak szervezve, és az idegenvezetőnk valóban felkészült, ráadásul nagyon jól beszél magyarul – még a friss szlenget is ismerte és használta. Fontosnak tartom elmondani azok kedvéért, akik hozzám hasonlóan kicsit tanácstalanok egy messzi országban, hogy az idegenvezetőnk azonnal megadta a telefonszámát és a Messenger-elérhetőségét, és egyértelműen jelezte, hogy bármikor kereshetjük, ittlétünk ideje alatt folyamatosan rendelkezésünkre áll. Nagyon jó érzés volt tudni, hogy van valaki, akire bármikor számíthatunk.

 

Már Mohameddel való találkozó előtt…

…beköltöztünk. A Grand Resort klassz szálloda, természetesen medencével és szép étteremmel. Teljesen elégedettek voltunk a hely ár-érték arányával, mert az egyiptomi stílusú szállás nagyon tiszta volt és rendezett, és végül többet is kaptunk, mint amire számítottunk. Két dolgot tartottunk nagyon fontosnak: a problémamentesen működő klímát és a kényelmes ágyat. A klíma kifogástalanul működött, a hatalmas ágy pedig extrakényelmes volt, szóval könnyen meg tudtunk barátkozni a szállással. A medencénél hideg frissítőket, sört és koktélokat szolgáltak fel a pincérek, ami az all inclusive ellátás része volt, ráadásul közel volt a tengerpart is.
A hotel dolgozói mindannyian nagyon szimpatikusak voltak. Mindegy, hogy takarító, recepciós, pincér, menedzser vagy kisegítő, mindenki mosolygott és kedvesen érdeklődött, így gyorsan összebarátkoztunk gyakorlatilag mindenkivel. Sokat beszélgettünk a személyzettel, helyeket ajánlottak, látnivalókra hívták fel a figyelmünket, és mindig rendkívüli jóindulattal, kedves hangnemben társalogtunk – ilyen törődést ritkán érez az ember maga körül.

 

Létezik egy hiedelem,…

…miszerint óvatosnak kell lenni, körültekintően kell válogatni az egyiptomi ételek között, mert nem mindet bírja az európai gyomor. Mi ezt a szabályt 24 órán keresztül tartottuk be, aztán úgy döntöttünk, hogy inkább mindent megkóstolunk, amit csak lehet. Sokat és sok helyen ettünk (az ebédet minden nap más étteremben szolgálták fel), marhát, bárányt, csirkét, zöldségeket, salátákat. Szinte mindent kipróbáltunk, és nemhogy semmi bajunk nem lett, de utólag azt mondhatom, hogy nagy hiba lett volna válogatni. Minden szuperízletes volt, a szálloda éttermében is remekül főztek, a helyi pékárú pedig különösen emlékezetesnek bizonyult. A legkevésbé sem bántuk meg, hogy megszegtük ezt a szabályt.
  
(Folytatása következik)